Szerkeszto

A kedvenc oldalam

Nem tudom, hogy ki, hogyan van vele, én nagyon szeretek vásárolgatni. Nem akkor, amikor nagyon kell valamit venni, amikor szükség van valamire ugyanis sosem jön szembe az ami jó lenne. Éppen ezért én nézelődni szeretek és ha meglátok valamit, ami épp azt gondolom, hogy valakinek jó lenne ajándékba, akkor meg is veszem. Így aztán soksor előfordul, hogy már november végén nekem minden karácsonyi ajándékom megvan. Most azonban bajba kerültem, mert nem igazán volt erre lehetőségem, és így aztán karácsonyi ajándékom se nagyon van jelenleg sem. Én pedig nem szeretek az utolsó pillanatban ajándékért rohangálni, úgyhogy gyorsan elkezdtem gondolkodni, hogy mit tudnék tenni.

Fel is hívtam az egyik nagyon jó barátnőmet, aki nagyon sokat szokott netről rendelni, nagy ismerője a különböző shopoknak és oldalaknak, és tanácsot kértem tőle, hogy legalább a gyerek számára honnan tudnék valami frappáns és aranyos ajándékot rendelni. Ő meg is adta a kedvenc oldala, a leakcioztuk elérhetőségét, és elmondta, hogy mindenképp nézzek körül a party és hangulat világítás fülön is, mert biztosan fogok magamnak is rendelni valamit, hiszen hihetetlen jó dolgok vannak.

A gyerekek számára rendeltem egy-egy játékot, biztosan mindketten fognak neki örülni, hiszen az egyik egy távirányítós autó, a másik pedig egy világítós rajztábla. Azt hiszem pár napig tökéletesen le fogja őket foglalni ez a két kis játék, és egy kicsit mi szülők is megpihenhetünk így. A barátnőmnek pedig igaza volt, magamnak is rendeltem egy ledes karácsonyi jégcsap fényfüzért. Már alig várom hogy megérkezzen és ki tudjam dekorálni vele a nappalit. Már várom az ünnepeket, mert azt hiszem mindannyiunknak nagy szüksége van most ebben az időszakban a családunk szeretetére és a békés ünneplésre.

A kedvenc oldalam Read More »

Erre nem gondoltam

Amikor én elkezdtem a vállalkozásom tudtam, hogy nagyon sok feladat áll előttem, az út pedig amire ráléptem nagyon rögös. Azt is biztosra vettem, hogy nagyon sok ember lesz negatív a környezetemben ezzel kapcsolatban, és hogy megpróbálnak majd eltántorítani, lebeszélni arról, hogy a saját lábamra álljak. Tudom, hogy ez hogy működik, és azt is, hogy kitartónak kell lenni, és a kudarcoktól sem szabad meginogni. Láttam már egy pár olyan próbálkozást ami sajnos azért nem lett siker történet, mert az első kudarcnál megrémült a vállalkozó, és eldöntötte, hogy ez neki nem fog menni, ahelyett hogy tovább próbálkozott volna és megkereste volna azt, hogyan tudja megcsinálni. Én nem fogok ebbe a hibába esni, ez biztos.

Ma már hála a jó égnek ott tartok, hogy rengeteg eredménnyel a hátam mögött, nagyon sok pozitív ügyféltapasztalattal, növekedési eredményekkel és tartalékokkal rendelkezek, ezért elkezdtem az első fejlesztési projektemet, egy igazi webshopot. Jól is haladunk nagyon, most már szinte minden készen van. A design tökéletes, a színhasználat szerintem fenomenális, a szövegek kifejezetten jók, csak egy dologra nem gondoltam. Hogy ki fog a webshop fotózás feladataiban segítő kezet nyújtani számomra.

Hála a jó égnek, nagyon sok partnerem és ügyfelem van, olyan is, aki már rendelkezik webshoppal, és tőlük megkaptam Sziky Péter elérhetőségét. Már az első telefonbeszélgetés alkalmával biztos voltam benne, hogy nagyon jó helyen járok, és hogy nagyon könnyen és hatékonyan fogunk tudni együtt dolgozni. Nem is kellett csalódnom. Az által készített képek pedig csodásak és fenomenálisak. Nagyon örülök, hogy éppen ár esett a választásom, mert tudom, hogy a képek nagyon sokat számítanak egy webshop esetében, és ő tökéletes segítséget nyújt ebben számomra. Biztosan hosszú távú kapcsolat fog ebből kibontakozni.

Erre nem gondoltam Read More »

Első projektem

Nemrégen úgy döntöttem, hogy munkát váltok, pontosabban munkahelyet. Mert egészen idáig egy nagy multinacionális cégnél dolgoztam, és bár elég jól éreztem magam, és nagyon sok ígéretes karrierlehetőséggel kecsegtettek, valahogy mégsem találtam meg a számításaimat. Egy agrár vonalon mozgó nagyvállalatnál – bár azt csináltam ami érdekelt – sosem könnyű a beilleszkedés és a munka sem. Nagyon nagy lett a szervezet – én legalábbis azt gondolom – és nagyon sokáig tart egy-egy döntés véghezvitele. Egy-egy aláírásra sokszor egy-két hónapot is kell várni, márpedig nálunk a beszerzési részlegen ennyi idő alatt az árak és a kínálat is szinte teljesen át tud alakulni, vagyis az az árajánlat, amit én eredetileg megkértem sokszor a döntés pillanatában már nem rendelkezik érvényes információval. Ezt pedig egészen egyszerűen lehetetlenség volt úgy lekommunikálni a vezetőséggel, hogy változtatásokat is eszközöljenek miatta. Számos kellemetlen helyzet alakult ki sajnos emiatt és nem is láttam, hogy változna bármi is a közeljövőben, ezért úgy döntöttem, hogy egy teljesen más közeget keresek magamnak, és rátaláltam a mostani cégre.

Mumusként itt az első feladatom az volt, ami miatt az előző helyet otthagytam, traktor beszerzése. Nem is kellett már mást tennem, mint a traktor eladó nevű dokumentumot megnyitnom és megkeresnem a legmegfelelőbb paramétereket és árajánlatot kérnem. Első körben az Odisys cég kapott tőlem levelet, és ők is adták a legjobb ajánlatot, bár egy nagyon picivel túl kellett lépni a megszabott keretet, de tényleg elenyésző mértékben. Ezt elmondtam a főnökömnek, aki telefonált egyet, majd bejött és közölte, hogy megrendelhetem a traktort. Én nagyot pislogtam és megkérdeztem, hogy biztosan? Mert ez egy nagyon gyors reakció. Ő csak mosolygott és elmondta, hogy náluk így működik mert így kell hogy működjön, rendeljem meg nyugodtan az Odisystől a gépet. Hát így zajlott az első projektem. Azt hiszem jól választottam.

Első projektem Read More »

Ha szépet szeretnél nem csak biztosat

Az ember örülne, ha kénye kedvére tudna olyan műszaki eszközöket, elektronikai berendezéseket vásárolni, ahogyan csak akar, de a mai világban már ezek annyira drágák tudnak lenni, hogy sokszor több évig kell a megvásárláshoz spórolni, félretenni. Amikor pedig végre megtörténik a vásárlás, azon is gondolkodni kell, hogy vajon mivel tudjuk biztosítani azt, hogy ez a nehezen megvásárolt és iszonyat drága eszköz sok ideig tudjon minket szolgálni. Nyilván nem mindegy hol használjuk vagy milyen közegben, de ezzel nem éri meg azt gondolom korlátozni magunkat, mert ha mondjuk egy ipad készüléket csak az asztalnál ülve, biztonságban használunk máris számtalan alkalomtól megvonjuk az élvezetes használatot.

Én például imádom a vonaton, menet közben használni az ipademet. Azon olvasok rengeteg dolgot, de ha nincs kedvem nagyobb eszközöket cipelni, munkába is képes vagyok csak azt vinni a számítógép helyett. A szállítás már azonban aggályos lehet, mert ha leesik a táskám, vagy leszakad a füle, netán valaki belerúg a zsúfolt vonaton, sérülhet a gép, vagy épp én is elejthetem, amikor kiveszem vagy elteszem a táskámból.

Ezért úgy döntöttem, hogy nekem mindenképp szükségem van hozzá egy tokra. Egy ipad tok azonban nem igazán szép – legalábbis én sokáig így gondoltam, mert még nem ismertem a https://ipadtokok.hu/ oldalt. Amikor az egyik kollégám megmutatta már tudtam, hogy valószínűleg nem is egy tok fog innen hozzám hazavándorolni. Mert hogy ezek nem csak biztonságosnak tűnnek, vagyis tökéletes védelmet nyújtanak a gépnek, hanem szépek is. Gyönyörű színekben és gyönyörű anyagból lehet őket megvásárolni, ami amellett, hogy biztonságot nyújt, és védelmet ad, nem von el a gép szépségéből és kifinomultságából. Nagyon örülök hogy rátaláltam erre az oldalra, és mindenkinek csak ajánlani tudom, aki nem csak megbízható és biztonságot nyújtó, de szép tokot is szeretne az ipad készülékére.

Ha szépet szeretnél nem csak biztosat Read More »

A bátyám kiengesztelésére

A testvérek mindig ellenkeznek egymással, míg világ a világ. Szokta volt mondani az édesanyám, de nem tudom, hogy ezt ő tényleg valóban így gondolja, vagy csak minket próbál a bátyámmal védeni önmaga előtt, az egész világ előtt. Egyben biztos vagyok, tényleg nagyon sokat ellenkezünk egymással a bátyámmal. Nagyon ritkán van ennek véres kimenetele és verekedni már szinte egyáltalán nem szoktunk, vagy inkább úgy mondanám, hogy ha mégis sor kerül ár, akkor ő ver engem. Legutóbb pedig ennek tényleg véres következménye lett.

Mert történt, hogy addig addig vitatkoztunk és dobáltuk egymásra a véleményeket és szavakat – már nem is tudom igazából milyen témában kezdődött a vita, de az biztos, hogy nem abban ért véget – hogy egyszer csak elkezdett verekedni velem, és egy óvatlan pillanatban fel is lökött. Akkor pedig annyira mérges lettem rá, hogy tudtam, megverni én nem fogom tudni, de megkerestem, ami neki a legjobban fáj, és a telefonját a földhöz csaptam. Nem tiszta erővel, mert én sem gondoltam túl komolyan, de nagyon mérges voltam rá.

Édesanyám persze erre a mozdulatra érkezett meg, és azonnal utasított, hogy akkor irány, kereshetek is egy szervízt, ahol persze a saját pénzemből meg is történhet a Xiaomi kijelző csere. Én pedig annyira szégyelltem magam, mert tényleg nem szoktam ilyet csinálni, hogy szinte azonnal felkerestem a xiaomiszervizshop.hu oldalt, ahol le is egyeztettem a további teendőket és másnap este már a bátyám kezében volt a telefonja. Azt hiszem egy ideig nem nagyon szállok vele vitába. Jobb a békesség.

A bátyám kiengesztelésére Read More »

A barátnőm segítségre szorult

Én amikor úgy döntöttem, hogy kilépek a munkavállalók világából és önálló vállalkozásba kezdek, tényleg, mintha minden szerencsés csillag együtt állt volna, mert számtalan segítséget kaptam kívülről is, és a folyamatok is mindig úgy alakultak, hogy az számomra valami hihetetlen kedvező helyzetet teremtett vagy lehetőséget nyújtott. Mindezek mellett tényleg mindig jól választottam szolgáltatók terén is. Soha senkivel semmilyen problémám nem volt, sőt, inkább azt tudnám mondani, hogy mindig túlteljesítettek azok a külső partnerek, akikkel szerződést sikerült kötnöm. Mondhatni tehát, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem – azt hiszem legalábbis valami ilyesmit jelent.

Az egyik barátnőm éppen ezért, amikor nemrég úgy döntött, hogy céget alapít, és az eddig hobbiként, hétvégéken a vásárokban értékesített egyedi kézműves termékeit az interneten is árulni szeretné. Elkezdett kialakítani egy weboldalt, ami minden megvásárolható terméket tartalmazza, és bárhonnan, bármikor elérhető. Nem is volt a folyamatokkal semmi gond, minden haladt szépen a maga rendjén, egészen addig, amig a weboldalon megjelenő képekre ki nem trétek. Ekkor azonban a barátnőm tanácstalanul kezdett el fotósok után nézni, akik azonban mind azt felelték számára, hogy a termékfotózás egy igen kényes terület, ami külön szakértelmet és külön felszerelést igényel. Lehet persze csináltatni képet egy átlag fotóssal is, de a végeredmény biztosan nem lesz olyan jó mint ha mondjuk a végén általam választott fotoda csapata készíti. A barátnőm ugyanis annyira félt, hogy rosszul választ és használhatatlan lesz a kép, de még a webshop is, ami ugye képek nélkül nem igazán működőképes, hogy megkért, válasszak én szolgáltatót. Én persze először mérges lettem, de aztán úgy döntöttem, hogy segítek neki, miért ne tenném, maximum ha nem úgy sül el, akkor én leszek a hibás.

Hála a jó égnek, a kiválasztás nagyon jól sikerült. A fotoda csapata tényleg nagyon érti a dolgát. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, ha valóban szép, megfelelően fényelt, csillogó, gyönyörű képeket szeretnének magukénak tudni. A barátnőm jól járt a segítségemmel, én pedig azt hiszem fogytam egy pár kilót a stresszfaktort tekintve, de a lényeg a végeredmény, ami gyönyörű termékfotókat és jó társaságot mutatott.

A barátnőm segítségre szorult Read More »

A lányom ajándéka

A gyerekek, ha serdülnek egészen egyszerűen kibírhatatlan formát tudnak ölteni. Az én kislányom például egy tündér és nagyon szeretjük, de hát azt kell mondjam, hogy most tizenhat évesen vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen úgy érzem, hogy bele bújt a kisördög és nem is tudom mit kellene kezdenem vele, mit tegyek, hogy abból a stílushasználatból, a hangsúlyból és szóhasználatból kivezessem, amit mostanában néha megejt velünk szemben. Könnyebb lenne, hogy ha csak velem szemben csinálná ezt, de sajnos nem csak engem tüntet ki ezzel, hanem a férjem is maximális szinten kapja tőle ezt a törődést.

Kitaláltam valamelyik nap, hogy mi lenne, ha nem szidnánk, hanem valamivel pozitív irányba próbálnánk motiválni. Ajándékkal, vagy valamilyen igérettel, bármivel, ami motivációt ad számára, és nem tilt, és arra sarkallja, hogy változtasson, jobban odafigyeljen magára, a viselkedésére, és arra, hogyan bánik velünk, a közvetlen környezetével. Meg is igértem neki, hogy ha egy hétig nem lesz a mostanában sajnos szokásossá vált ajtócsapkodás, kiabálás, csúnya hangsúly vagy visszaszólogatás felénk, akkor kap egy ajándékot tőlem, ami legyen mondjuk egy macbook tok.

Két legyet ütök egy csapásra, hiszen mindenképp kell neki tokot vennem a gépre, mert ha nem teszem, akkor biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül szervíz lesz a vége, és így legalább ajándékként fogja fel, vagy hátha tesz érte. És csodával határos módon, sikerrel jártam, még engem is meglepett, hiszen egy hét alatt semmi olyan dolog nem történt, ami kihozott volna minket a sodrunkból. Nem volt vita, veszekedés, csúnya hangsúly, a rend és a béke visszaköltözött a házba. Meg is kapta a tokot, és meg is egyeztünk a férjemmel, hogy valószínű ezt a vonalat tovább fogjuk folytatni, mert ez nála beállni látszik.

A lányom ajándéka Read More »

Az édesanyám ajándéka

A szülők mindig nagy szerepet játszottak az életemben, és ez örömmel mondhatom, hogy most, közel negyvenöt évesen sincs másképp, sőt, azt kell hogy mondjam, hogy talán még szorosabb lett az édesanyámmal és az édesapámmal is a viszonyom, ha lehet egyáltalán fokozni azt, ami gyerekként volt. A testvérem már más tészta, ő eléggé magának való, nagyon szeretjük egymást, de nem igazán szoktunk sokat lelkizni, vagy órákat beszélgetni telefonon, keveset kommunikálunk, mégis mindig minden fontosat tudunk egymásról, mondhatom azt.

Az édesanyám igazság szerint az, aki minden fontos kérdés előtt, minden sorsfordító választás alkalmával, közel ezerszer meghallgat tőlem minden változatot, minden érvet és ellenérvet, és mindig más választást a folyamat végén. Aztán egyszer csak megunja, és közli, hogy ez a jó megoldás, ez a tökéletes választás, és akkor én vagy felháborodok, hogy dehogy is, majd elmondom a döntésemet, vagy rábólintok, elindulok és megvalósítom. Így leírva ez nagyon vicces kis játék, de nekem nagyon-nagyon sokat tud segíteni.

A legutóbbi ilyen kérdés a kinevezésem elfogadása vagy visszautasítása volt, ugyanis felajánlottak a munkahelyemen egy előléptetést, azonban középvezetői feladatokat kellett vállalnom azzal együtt, irodával és mindennel, ami lehet, hogy mindenki más számára egy nagyon vonzó dolog lett volna, nekem azonban kénszernek tűnt nagyon sokáig. Végül addig nyaggattam ezzel a kérdéskörrel az édesanyámat, hogy meghoztuk a döntést és elfogadtam a kinevezést, saját irodával és vezetői feladatokkal.

Az első munkanapomon az első vendégem pedig az anyukám volt, aki bejött és elmondta mennyire büszke rám, és hogy elértem idáig, és főleg, hogy volt bátorságom elvállalni a feladatot, és hogy ő tudja, hogy tökéletes vezető leszek és átnyújtotta nekem az irodám legszebb díszét, egy Balaton vászonép formájában. Mondanom sem kell, hogy ha hirtelen döntést kell hoznom, csak ránézek a képre, és minden bátorságom összeszedve kimondom a választ. Imádom ezt a képet.

Az édesanyám ajándéka Read More »

Almabazár, az új kedvenc

Nekem nincs túl sok kedvenc oldalam vagy üzletem, csapatom, néhány azonban mégis csak akad, és általában olyanok, akik valamilyen különleges dolgot csinálnak, vagy különleges módon, különleges termékekkel vagy módszerekkel.

Pont egy ilyen csapatot szeretnék bemutatni most minden olyan embernek, aki lecserélte réti apple termékeit, és a fiókban porosodnak már csak, mert nem igazán tud velük mit kezdeni, vagy épp abban gondolkodik, hogy le kellene cserélni a meglévő eszközét, de nem tudja meghozni a döntést, mert nem igazán tudna mit kezdeni a mostani eszközével, és sajnálná csak feltenni a polcra. Mindkét ember számára tökéletes és egyben különleges megoldást is kínál az almabazár oldala.

A működtető kis csapat ugyanis arra vállalkozik, hogy akinek régi eszköze van, felvásárolja, és megkeresi annak új gazdáját, egy olyan embert, aki legalább annyira tud ennek az eszköznek örülni, mint mi annak idején, mikor megvásároltuk. Illetve aki most kívánja lecserélni mondjuk a régebbi eszközét, beveszik azt, és akár az új beszerzésében is tudnak segítséget nyújtani, természetesen professzionális tudás birtokában, a lehető legjobb választás kiválasztásában segédkezve.

Mindenkinek csak ajánlani tudom őket tehát, ha régebbi eszközével nem tud mit kezdeni, ha lecserélni kívánja a meglévőt, mert biztos vagyok benne, hogy egyrészt segítségükkel könnyebben lehet a piaci kínálatból választani, másrészt könnyebb beszerezni is, továbbá a régebbi eszköz új gazdája is garantáltan örömét leli majd a megvásárolt eszközben, vagyis egy teljesen korrekt csere tud megvalósulni úgy, hogy mindenki jól jár, a lehető legkevesebb energiabefektetéssel és időráfordítással.

Nekem maximális szinten a kedvenceim lettek, mert a családban mindenki apple termékeket használ, és így viszonylag folyamatos a csere, mert az én munkám biztosan igényli, hogy szinte a lehető legújabb eszközök legyenek a birtokomban. Én már csak velük szerzem be az új termékeimet. Így sosincs már rossz érzésem, vagy lelkiismeret furdalásom, hogy a régi eszközöm lecserélem, mert tudom, hogy nagyon jó helyre fog kerülni.

Almabazár, az új kedvenc Read More »

A barátnőm kedvence

Van egy barátnőm, aki nem igazán szeret semmilyen olyan dolgot, ami az arcápolás, hajápolás, testápolás témaköréhez tartozik. Egyedül a körömlakkok, amik lázba hozzák. Nem is igazán tudok még csak olyan illatot se mondani, amit nagyon szeretne, vagy amit szivesen hordana magán, kivéve egy avon parfüm illatát, amit azért valljuk meg őszintén, manapság már elég nehéznek tűnik beszerezni. A régi katalógus lapozgatás, és később a rendelés ugyanis ma már nagyon nehézkes és időigényes is. Nem beszélve arról, hogy nem is igazán tudok mondani jelenleg egyetlen olyan embert sem a környezetemben, aki foglalkozna az avon termékek rendelésével.

Én azonban nemrég találtam egy oldalt. Egy olyan oldalt, ahol nem csak ez a bizonyos parfüm, de számos különleges avon termék is fellelhető. Mindezeken kívül pedig rendkívül gyorsan és könnyen lehet innen bármit rendelni, tehát időigényes, és rengeteg energiát is spórolhatunk, ha innen rendelünk.

Én nem is olyan régen, a barátnőm szülinapjára megleptem őt egy ilyen parfümmel. Először is, azt gondolta, hogy rosszul lát. Többször is megszagolta, hogy megnyugtassa magát, nem egy másik parfüm van az üvegcsében, ez bizony az az illat, amit annyira szeret, és az egyetlen, amit el tud magán viselni. Nagyon örült a különleges ajándéknak.

És még nem is tudja, hogy a következő meglepetés, egy ugyanilyen illatú testápoló lesz, amit szintén ezen az oldalon találtam, és különleges, hiszen még sosem láttam ilyet ezelőtt én sem. Ez biztos vagyok benne, hogy hatalmas mosolyt és örömöt fog varázsolni a barátnőm arcára, és abban is, hogy el fogja kérni tőlem ezt a weboldalt. Lehet azonban, hogy megtartom magamnak a titkot, és inkább rendelek majd mindig én neki, bármilyen alkalom adódik is. Ezeknek legalább tudom, hogy tényleg nagyon örül.

A barátnőm kedvence Read More »