Szerkeszto

Profi, gyors és tökéletes segítség, jó áron

Nem olyan régen költöztünk be az új családi házunkba, és azt kell mondjam, hogy iszonyatosan élvezzük az új életünket. Nagyon szeretjük a hatalmas kertet és azt is, hogy végre lehet a családnak egy kis kutyája, aki hatalmasokat játszik velünk és folyamatosan rohangál a kertben. Mondanom sem kell, hogy a munka is több, de valahogyan ez senkit sem érdekel annyira. A takarítás része elröpül, a férjem imád néha kimenni a kertbe és rendet tenni, egyszóval iszonyatosan élvezzük, hogy végre nem a hatodik emelet hatvan négyzetméterén kell élnünk a mindennapjainkat. Persze azért akadnak nehézségek is.

Nem olyan régen például iszonyatosan nagy szükségünk volt a djgepeszet gázszerelés azonnal szolgáltatására, mert egészen egyszerűen egyik pillanatról a másikra megadta magát a gázrendszer, és nem csak hogy fűtés nem volt, amitől félő volt hogy elfagy minden és élhetetlenné vált a ház, hanem bizony melegvíz sem volt, egyszóval azonnal megoldást vagy helyet kellett keresnünk, ahol a javításig el tudunk lenni fagyhalál nélkül. Hála a jó égnek az egyik ismerősünk ajánlotta a Djgepeszet csapatát, hiszen a gázszerelés azonnal szolgáltatás keretében iszonyat gyorsan a helyszínre siettek és azonnali megoldást kerestek a problémánkra.

Hála a jó égnek nem volt nagy baj a rendszerben, ki is javították gyorsan, és újra élhettük a megszokott kis életünket, azonban hogy ha nem találtunk volna rájuk, akár hetekig is kénytelenek lettünk volna máshol eltölteni a napjainkat addig, még valaki meg nem oldja ezt a fél órás munkát számunkra. Iszonyatosan hálásak vagyunk ennek a kis csapatnak, csak ajánlani tudjuk őket bárki számára, és biztos vagyok benne, hogy aki őket választja maradéktalan elégedett lesz. Mi biztosan csak őket fogjuk keresni a jövőben is hogy ha gázszerelési munkálatok megoldásáról lesz szó.

Ha valódi minőségre vágysz

Az ember egy bizonyos kor után már igazán keresi és kutatja a minőséget – mondják sokan. Nos hát én még csak a húszas éveimben járok, ezért egy kicsit rácáfolok erre, mert nekem már most nagyon fontos az, hogy azok a termékek amiket vásárolok ne csak kiszolgálják a szükségleteimet, hanem bizony amellett eredményt, minőséget és ami talán még ennél is fontosabb, egészséget hozzanak az életembe. Én nem elégszek meg azzal, hogy valamitől szép lesz az arcom, nekem egészen egyszerűen nekem szükségem van arra, hogy az általam használt termékek a természetességet és a frissességet képviseljék, mindenféle kísérletek, tartósító szerek és szintetikus adalékanyagok nélkül. Éppen ezért ennek mentén keresgélve kipróbáltam, és szinte azonnal bele is szerettem a pom pom termékekbe.

Persze biztos vagyok benne, hogy még sokan nem hallottak róla, hiszen nem egy agyon reklámozott termékcsalád és márka, de én egészen egyszerűen imádom. Ráadásul a szivarvanynaturvilag.hu oldalon meg is tudom rendelni, ezért nem fordul elő velem sosem, hogy akár egy hétig nem jutok el megvenni azt az arckrém fajtát ami elfogyott, csak mert sok a munka vagy esténként programok vannak, mert egyszerűen megrendelem amire szükségem van és házhoz szállítják a terméket. Mindezt pedig iszonyatosan jó áron. Manapság már egy-egy felfuttatott arckrém akár tíz ezer forint feletti áron is mozoghat, és nem szeretném tudni a mögöttes kísérlet tartalmát egyiknek sem, ehhez képest pedig ezek a pom pom termékek nagyon jó áron, egyszerűen kaphatók.

Mindenkinek javaslom, hogy aki a természetességet, és amellett a minőséget keresi, mindenképpen próbálja ki ezeket a termékeket, és nézzen fel a szivarvanynaturvilag oldalára, mert nem fog csalódni sem a termékválaszték terén, sem az eredmények terén, sem pedig a rendelés egyszerűségének és a vásárlás kényelmének terén. Én imádom, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is csak innen fogok rendelni.

A munkatársak karácsonyi meglepetése

Nem olyan régen úgy döntöttem, hogy elég volt az őrült vezetők és főnökök világából, mint ahogyan abból is, hogy nekem mindig mindenki megmondja hogy hogyan végezzem a munkám, ráadásul nem igazán a jobb minőség irányába taszítják persze ezzel az embert, hanem egységnyi idő alatt minél több munkát szeretnének elvégeztetni, aminek az eredménye az lesz, hogy csak minőségtelen munkát tudunk átadni, hiszen eleve nincsen elég időnk arra, hogy tökéletes eredménnyel zárt feladatsort végezzünk el. Úgy döntöttem, hogy bár nehéz és veszélyes, de alapítok egy saját vállalkozást, és saját csapattal, saját felelősséggel fogom végezni a tevékenységet a továbbiakban. Persze hatalmas beruházás is volt ez egyben, hiszen barkács eszközök és szerszámok kellettek, amiket iszonyatosan nagy segítséggel és tényleg jó áron tudtunk beszerezni a fabrikshop.hu oldaláról, de ettől még az összes tartalékom befektetésére szükség volt. Úgy döntöttem azonban, hogy ennek a projektnek egészen egyszerűen sikeresnek kell lennie.

A csapatom nagyon gyorsan meglett, igazság szerint gyorsan összeálltak azok az emberek, akik régebben szerettek az irányításom alatt dolgozni, és meg is kezdtük a munkát. Arra lettem figyelmes, hogy a pontos, megbízható és gyors munka mindenki kedvence, és nem csak hogy nem kell sokat reklámra költeni, hanem szinte egyáltalán nincs marketing költségünk, hiszen szájról szájra adják a hírünket az emberek, így ajánlásokból is annyi munkánk van, hogy bőven szépen növekszik és fejlődik a cég.

Ennek örömére úgy döntöttem, hogy könnyítésként, hiszen már annyit hallottam az embereimtől, a műhely fa alá vándorol egy meglepetés, egy műhely porszívó, amivel sokkal könnyebb és egyszerűbb lesz egy-egy munkafázis után a műhely rendberakása. Azt gondolom, hogy mindenki örömére vált a dolog, mert nem csak meglepődtek ezen, hanem őszinte örömöt, láttam az arcukon. Azt hiszem, hogy életem legjobb döntése volt ez a cég, és hogy vállaltam a vele járó kihívást és kockázatokat.

Új hobbim középpontja

Én amikor még gyerek voltam, de mondhatom akár még a tini éveimet is, sosem gondoltam volna, hogy majd a főzés tudománya fog megfogni annyira, hogy szakácsként kezdjek dolgozni egy nem is kis étteremben úgy, hogy egyébként teljesen más végzettséggel rendelkezem. Persze megcsináltam egy szakács iskolát is, de leginkább az alapvető ételek elkészítését tanították itt meg velem, pedig engem mindig is vonzott a különleges ételek világa, főleg a tenger gyümölcsei alapanyagok használata. Ma már elmondhatom, hogy nem egy szemináriumon, továbbképzésen vettem részt ezeknek a tengeri alapanyagok elkészítésének módjával és lehetőségeivel kapcsolatosan, sőt, még külföldön is jártam, megtanultam táj és egyéb országokban szokásos módon elkészíteni mondjuk a garnéla vagy a tintahal alapanyagokat. Vendégeim legnagyobb kedvence a visszajelzések alapján egy táj kókusztejes pikáns garnéla leves, ami személyesen saját kedvencem is, és így pedig még inkább örömmel tölt el, hogy a vendégek imádják.

Persze ezeknél az ételeknél kifejezetten fontos, hogy ne csak az elkészítés módja legyen tökéltes, és a technika amivel én szakácsként az alapanyagokhoz nyúlok, hanem bizony annak minősége is, ezt pedig nem máshogy tudom biztosítani, mint hogy az oceanfood.hu csapatától rendelem ezeket a tenger gyümölcsei alapanyagokat, amik mindig időben és pontosan érkeznek, tökéletes minőségűek és hihetetlen frissek ahhoz képest, hogy sajnos hazánknak nincsen tengerpartja vagy kikötője. Hálás vagyok ennek a kis csapatnak, mert nélkülük tudom, hogy nem tudnék ennyire finom és ízletes ételeket a vendégek elé tárni, és persze sem az én, sem pedig az étterem sikere nem lenne a mainak töredéke sem. Maximálisan meg vagyok velük elégedve, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is csak tőlük fogunk ilyen alapanyagokat rendelni.

A főiskolai lét nehézségei

Azt hiszem, hogy talán sosem fogom elfelejteni, hogy mennyire vágytam a fővárosba, és hogy mennyire vártam, hogy végre elkezdhessek járni arra a főiskolára, ahová a felvételért rengeteget kellett küzdenem, és aminek az eredménye pozitív lett, és majd kicsattantam az örömtől.

Persze aztán rögtön meg is éreztem, hogy miről beszéltek a szüleim akkor, amikor azt mondták, hogy mihelyt leérettségizek és felvesznek a főiskolára bizony szembe kell nézem olyan feladatokkal és akadályokkal, amikkel azelőtt még sosem kellett, és kértek, hogy ne vegye majd el a kedvem semmi sem attól, amit kitűztem magam elé célként. Persze én akkor még egyáltalán nem tudtam, hogy miről beszélnek a szüleim, most viszont már pontosan tudom hogy milyen feladatokra és nehézségekre gondoltak.

Persze maga a főiskola is tartogat rengeteg ilyen problémás helyzetet és nehéz szituációt, mégis azt kell mondjam, hogy az egyik legnehezebb feladat számomra az albérlet választás feladata volt.

Nem igazán találtam ugyanis olyan kiadó lakást budapest területén, ami árban és minőségben is megfelelt volna számomra, hiszen a szüleim csak egy meghatározott keretet tudtak kifizetni a lakhatásomra és nem igazán volt ez elegendő ahhoz a minőséghez, ami alá semmiképp sem szerettük volna adni a választást a kiadó ingatlanok körében. Éppen ezért aztán úgy döntöttem, hogy budapest kiadó szoba kínálatából fogok választani. Persze hamar rájöttem, hogy ez sem lesz könnyebb feladat, de aztán az egyik nagyon jó ismerősünk ajánlásaként felvettem a kapcsolatot a Global Best Property Zrt. csapatával, és a kiadoszobabudapest.hu oldalon rengeteg szép kiadó szoba közül tudtam válogatni, ami mind megfelelt az elvárásaimnak és még árban is tökéletesnek bizonyult. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha főiskola vagy egyetem hivogatja és albérlet vagy kiadó szoba tekintetében választás előtt áll, mindenképp vegye fel velük a kapcsolatot, mert biztos vagyok benne, hogy tökéletesen elégedett lesz az eredménnyel.

A legjobb szolgáltató csapatom

Nekem egy kis vállalkozás elindítása is hatalmas feladatot és stresszt jelentett, bele sem merek gondolni, hogy mit érez az, aki egy nagyobb céget alapít, vagy éppen egy nagyobb cég vezetését vállalta el. Mert hát még egy kisebb vállalat esetében is hihetetlen feladatokkal kell nap, mint nap szembe nézni, amik sokszor bár aprónak tűnnek, de hatalmas veszélyeket hordoznak magukban, hogy ha az ember nem megfelelő módon kezeli, vagy nem jó megoldást talál rá. Persze az ember egy idő után rájön, hogy nem kell mindent neki csinálnia, csak a megfelelő embert, munkavállalót vagy külső szakértő csapatot kell megtalálnia, aki kellő segítséget képes nyújtani számára minden veszélyesebb helyzetben.

Nálunk például hihetetlen fontos, hogy az alkalmazottak mindig elérhetők legyenek, nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy-egy telefonszám hosszabb távon ne legyen elérhető, vagy ne legyen tökéletes a vonal és a kapcsolat. Persze ez is két részből tevődik össze, és a szolgáltató felől biztosítva van minden a tökéletes kapcsolatért, ám a telefonkészülékek sérülése esetén nyilván még mindig nagy bajba kerülhetünk, ha nem tudjuk profi és gyors módon orvosolni a készülékek hibáit. Gondolhatok itt a kijelzőcsere, akkumulátor csere vagy egyéb működésbéli feladatokra egyaránt. Meg kellett tehát találnunk azt a csapatot, aki nem átlag szolgáltatást nyújt iphone szervíz területén, hanem prémium szerviz szolgáltatás keretén belül profi és szakszerű, de egyben hihetetlen gyors javítást is képes számunkra biztosítani. Az expertmobil pedig tökéletes társunk ebben. Csak javasolni tudom őket minden olyan vállalat számára, vagy akár magánszemélynek, akinek a működése vagy a megélhetése függ attól, hogy a telefonjai megfelelően működnek-e. Számukra ugyanis nem elegendő az alap szolgálatás, nekik prémium iphone szerviz szükségeltetik.

Mert itt mindent megtalálok amire szükségem lehet

Jelenleg a nők elég nehéz helyzetbe kerültek, ha szeretnének hódolni a mindig is nagyszerű hobbijuknak, vagyis a nézelődésnek és vásárlásnak. Ezt nagyon sokan nem érthetik, ugyanis ha csak el tudok menni bóklászni kicsit a boltokba és tudok nézelődni, beszerezni egy-egy különleges terméket, ami megkönnyíti az életemet a konyhában vagy épp a házimunka bármelyik részében, akkor kikapcsol az agyam, feltöltődök és máris máshogyan tudok hozzáállni a mindennapi dolgokhoz, a nehezebb helyzetekhez akár, vagy a gondokhoz. Erre tehát azt gondolom, hogy nekünk nőknek néha kicsit szükségünk van.

Most azonban egy felelősségteljes ember sem megy csak úgy vásárolgatni. Nem megy csak úgy nézelődni a boltok közé, hogy csak úgy elüsse az időt vagy kikapcsolja az agyát, hiszen veszélyes hogy elkapja valaki a vírust vagy beteg legyen. Most csak az internetes lehetőségek maradnak, és bár én is nagyon ellene voltam annak, hogy netről vásárolgassak, meg kell mondjam, egyre inkább hozzá szoktam és egyre jobban kezdem élvezni a kényelmét az egésznek.

Van is egy új kedvenc oldalam, az extrembazar.hu, ahol rengeteg dolgot meg tudok venni. Jobbnál jobb és érdekesebbnél érdekesebb cuccok vannak ezen az oldalon. A kozmetika részlege egészen egyszerűen fenomenális, de a konyhai segédeszközök tárháza is hihetetlen nagy, amit az oldalon lehet találni. Én egyszerűen imádom, és most már néhány alkalommal amikor barangolok az oldalon valamit mintha vissza adna abból, amikor még az üzletek polcait róhattam és nézelődhettem kedvemre. Remélem, hogy azért hamarosan vissza változik minden a megfelelő irányba, de ha nem, egy ideig még akkor is birom az ilyen fajta beszerzésekkel és barangolásokkal.

A legnagyobb biztonsággal

Egy ember nagyon félti azt otthonát, főleg, hogy ha nőként már két gyermek édesanyjaként éli a mindennapjait. A saját közegünk nekem mindig is nagyon fontos volt, és sosem szerettem volna kiadni például a családi ház takarítás feladatát másnak, de egészen egyszerűen ma már a mindennapi teendők, a bevásárlás, a gyerekek iskolai dolgainak, az edzéseknek az intézése és a munka mellett már egyáltalán nem jut időm a takarításra. Nagyon sokáig küzdöttem ezzel a feladattal, mert azt gondolom, hogy egy családanya megoldja a saját kis életterük tisztán tartását, de akkor viszont a gyerekektől kellett időt elvennem.

Rengetegszer például hétvégén ők elmentek valahova a férjemmel kirándulni én pedig otthon maradtam és rendet tettem, takarítottam. Ez persze nekem sokszor rossz érzés volt, de úgy éreztem, hogy kötelességem és muszáj megtennem bizonyos áldozatokat azért, hogy rend és makulátlan tisztaság legyen a lakásban. Egyszer aztán csak azt mondta a férjem, hogy ő bizony beszélt egy céggel, és tudja, hogy nem szeretném, ha bárki helyettem takarítana a lakásban és bizalmatlan is vagyok, de ő már ezt nem nagyon tűri tovább, mert hiányzom a hétvégéből és nem szeretne többet nélkülem menni sehova.

Nekem persze nagyon kettős érzés volt az egész. Egyrészt nagyon örülök, hogy tényleg figyel erre és látja, hogy lemondásokkal jár, és segíteni szeretne, másrészt viszont nagyon nehéz érzéssel tölt el hogy át kell adjam ezt a feladatot, mert úgy érzem, vagy inkább úgy mondom, hogy úgy éreztem, hogy ettől rosszabb családanya lettem. Amikor azonban megismertem azt, aki hozzánk jár takarítani, rögtön minden kétségem el is tűnt. Szinte azonnal összebarátkoztunk azzal, aki azóta is hozzánk jár, és semmi kétségem nincs afelől, hogy biztonságban vagyunk így is, hogy beengedtük az életterünkbe, lakásunkba. Már-már jó barátságot kötöttünk, talán még egy családi barátot is szerzünk azzal, hogy néhány láncot el tudtam engedni annak érdekében, hogy többet lehessek a családommal. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Aranyosak, kedvesek és hihetetlen profik.

A kedvenc oldalam

Nem tudom, hogy ki, hogyan van vele, én nagyon szeretek vásárolgatni. Nem akkor, amikor nagyon kell valamit venni, amikor szükség van valamire ugyanis sosem jön szembe az ami jó lenne. Éppen ezért én nézelődni szeretek és ha meglátok valamit, ami épp azt gondolom, hogy valakinek jó lenne ajándékba, akkor meg is veszem. Így aztán soksor előfordul, hogy már november végén nekem minden karácsonyi ajándékom megvan. Most azonban bajba kerültem, mert nem igazán volt erre lehetőségem, és így aztán karácsonyi ajándékom se nagyon van jelenleg sem. Én pedig nem szeretek az utolsó pillanatban ajándékért rohangálni, úgyhogy gyorsan elkezdtem gondolkodni, hogy mit tudnék tenni.

Fel is hívtam az egyik nagyon jó barátnőmet, aki nagyon sokat szokott netről rendelni, nagy ismerője a különböző shopoknak és oldalaknak, és tanácsot kértem tőle, hogy legalább a gyerek számára honnan tudnék valami frappáns és aranyos ajándékot rendelni. Ő meg is adta a kedvenc oldala, a leakcioztuk elérhetőségét, és elmondta, hogy mindenképp nézzek körül a party és hangulat világítás fülön is, mert biztosan fogok magamnak is rendelni valamit, hiszen hihetetlen jó dolgok vannak.

A gyerekek számára rendeltem egy-egy játékot, biztosan mindketten fognak neki örülni, hiszen az egyik egy távirányítós autó, a másik pedig egy világítós rajztábla. Azt hiszem pár napig tökéletesen le fogja őket foglalni ez a két kis játék, és egy kicsit mi szülők is megpihenhetünk így. A barátnőmnek pedig igaza volt, magamnak is rendeltem egy ledes karácsonyi jégcsap fényfüzért. Már alig várom hogy megérkezzen és ki tudjam dekorálni vele a nappalit. Már várom az ünnepeket, mert azt hiszem mindannyiunknak nagy szüksége van most ebben az időszakban a családunk szeretetére és a békés ünneplésre.

Erre nem gondoltam

Amikor én elkezdtem a vállalkozásom tudtam, hogy nagyon sok feladat áll előttem, az út pedig amire ráléptem nagyon rögös. Azt is biztosra vettem, hogy nagyon sok ember lesz negatív a környezetemben ezzel kapcsolatban, és hogy megpróbálnak majd eltántorítani, lebeszélni arról, hogy a saját lábamra álljak. Tudom, hogy ez hogy működik, és azt is, hogy kitartónak kell lenni, és a kudarcoktól sem szabad meginogni. Láttam már egy pár olyan próbálkozást ami sajnos azért nem lett siker történet, mert az első kudarcnál megrémült a vállalkozó, és eldöntötte, hogy ez neki nem fog menni, ahelyett hogy tovább próbálkozott volna és megkereste volna azt, hogyan tudja megcsinálni. Én nem fogok ebbe a hibába esni, ez biztos.

Ma már hála a jó égnek ott tartok, hogy rengeteg eredménnyel a hátam mögött, nagyon sok pozitív ügyféltapasztalattal, növekedési eredményekkel és tartalékokkal rendelkezek, ezért elkezdtem az első fejlesztési projektemet, egy igazi webshopot. Jól is haladunk nagyon, most már szinte minden készen van. A design tökéletes, a színhasználat szerintem fenomenális, a szövegek kifejezetten jók, csak egy dologra nem gondoltam. Hogy ki fog a webshop fotózás feladataiban segítő kezet nyújtani számomra.

Hála a jó égnek, nagyon sok partnerem és ügyfelem van, olyan is, aki már rendelkezik webshoppal, és tőlük megkaptam Sziky Péter elérhetőségét. Már az első telefonbeszélgetés alkalmával biztos voltam benne, hogy nagyon jó helyen járok, és hogy nagyon könnyen és hatékonyan fogunk tudni együtt dolgozni. Nem is kellett csalódnom. Az által készített képek pedig csodásak és fenomenálisak. Nagyon örülök, hogy éppen ár esett a választásom, mert tudom, hogy a képek nagyon sokat számítanak egy webshop esetében, és ő tökéletes segítséget nyújt ebben számomra. Biztosan hosszú távú kapcsolat fog ebből kibontakozni.