A gyerekek, ha serdülnek egészen egyszerűen kibírhatatlan formát tudnak ölteni. Az én kislányom például egy tündér és nagyon szeretjük, de hát azt kell mondjam, hogy most tizenhat évesen vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen úgy érzem, hogy bele bújt a kisördög és nem is tudom mit kellene kezdenem vele, mit tegyek, hogy abból a stílushasználatból, a hangsúlyból és szóhasználatból kivezessem, amit mostanában néha megejt velünk szemben. Könnyebb lenne, hogy ha csak velem szemben csinálná ezt, de sajnos nem csak engem tüntet ki ezzel, hanem a férjem is maximális szinten kapja tőle ezt a törődést.
Kitaláltam valamelyik nap, hogy mi lenne, ha nem szidnánk, hanem valamivel pozitív irányba próbálnánk motiválni. Ajándékkal, vagy valamilyen igérettel, bármivel, ami motivációt ad számára, és nem tilt, és arra sarkallja, hogy változtasson, jobban odafigyeljen magára, a viselkedésére, és arra, hogyan bánik velünk, a közvetlen környezetével. Meg is igértem neki, hogy ha egy hétig nem lesz a mostanában sajnos szokásossá vált ajtócsapkodás, kiabálás, csúnya hangsúly vagy visszaszólogatás felénk, akkor kap egy ajándékot tőlem, ami legyen mondjuk egy macbook tok.
Két legyet ütök egy csapásra, hiszen mindenképp kell neki tokot vennem a gépre, mert ha nem teszem, akkor biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül szervíz lesz a vége, és így legalább ajándékként fogja fel, vagy hátha tesz érte. És csodával határos módon, sikerrel jártam, még engem is meglepett, hiszen egy hét alatt semmi olyan dolog nem történt, ami kihozott volna minket a sodrunkból. Nem volt vita, veszekedés, csúnya hangsúly, a rend és a béke visszaköltözött a házba. Meg is kapta a tokot, és meg is egyeztünk a férjemmel, hogy valószínű ezt a vonalat tovább fogjuk folytatni, mert ez nála beállni látszik.