A lányom ajándéka

A gyerekek, ha serdülnek egészen egyszerűen kibírhatatlan formát tudnak ölteni. Az én kislányom például egy tündér és nagyon szeretjük, de hát azt kell mondjam, hogy most tizenhat évesen vannak olyan pillanatok, amikor egyszerűen úgy érzem, hogy bele bújt a kisördög és nem is tudom mit kellene kezdenem vele, mit tegyek, hogy abból a stílushasználatból, a hangsúlyból és szóhasználatból kivezessem, amit mostanában néha megejt velünk szemben. Könnyebb lenne, hogy ha csak velem szemben csinálná ezt, de sajnos nem csak engem tüntet ki ezzel, hanem a férjem is maximális szinten kapja tőle ezt a törődést.

Kitaláltam valamelyik nap, hogy mi lenne, ha nem szidnánk, hanem valamivel pozitív irányba próbálnánk motiválni. Ajándékkal, vagy valamilyen igérettel, bármivel, ami motivációt ad számára, és nem tilt, és arra sarkallja, hogy változtasson, jobban odafigyeljen magára, a viselkedésére, és arra, hogyan bánik velünk, a közvetlen környezetével. Meg is igértem neki, hogy ha egy hétig nem lesz a mostanában sajnos szokásossá vált ajtócsapkodás, kiabálás, csúnya hangsúly vagy visszaszólogatás felénk, akkor kap egy ajándékot tőlem, ami legyen mondjuk egy macbook tok.

Két legyet ütök egy csapásra, hiszen mindenképp kell neki tokot vennem a gépre, mert ha nem teszem, akkor biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül szervíz lesz a vége, és így legalább ajándékként fogja fel, vagy hátha tesz érte. És csodával határos módon, sikerrel jártam, még engem is meglepett, hiszen egy hét alatt semmi olyan dolog nem történt, ami kihozott volna minket a sodrunkból. Nem volt vita, veszekedés, csúnya hangsúly, a rend és a béke visszaköltözött a házba. Meg is kapta a tokot, és meg is egyeztünk a férjemmel, hogy valószínű ezt a vonalat tovább fogjuk folytatni, mert ez nála beállni látszik.

A lányom ajándéka Read More »

Az édesanyám ajándéka

A szülők mindig nagy szerepet játszottak az életemben, és ez örömmel mondhatom, hogy most, közel negyvenöt évesen sincs másképp, sőt, azt kell hogy mondjam, hogy talán még szorosabb lett az édesanyámmal és az édesapámmal is a viszonyom, ha lehet egyáltalán fokozni azt, ami gyerekként volt. A testvérem már más tészta, ő eléggé magának való, nagyon szeretjük egymást, de nem igazán szoktunk sokat lelkizni, vagy órákat beszélgetni telefonon, keveset kommunikálunk, mégis mindig minden fontosat tudunk egymásról, mondhatom azt.

Az édesanyám igazság szerint az, aki minden fontos kérdés előtt, minden sorsfordító választás alkalmával, közel ezerszer meghallgat tőlem minden változatot, minden érvet és ellenérvet, és mindig más választást a folyamat végén. Aztán egyszer csak megunja, és közli, hogy ez a jó megoldás, ez a tökéletes választás, és akkor én vagy felháborodok, hogy dehogy is, majd elmondom a döntésemet, vagy rábólintok, elindulok és megvalósítom. Így leírva ez nagyon vicces kis játék, de nekem nagyon-nagyon sokat tud segíteni.

A legutóbbi ilyen kérdés a kinevezésem elfogadása vagy visszautasítása volt, ugyanis felajánlottak a munkahelyemen egy előléptetést, azonban középvezetői feladatokat kellett vállalnom azzal együtt, irodával és mindennel, ami lehet, hogy mindenki más számára egy nagyon vonzó dolog lett volna, nekem azonban kénszernek tűnt nagyon sokáig. Végül addig nyaggattam ezzel a kérdéskörrel az édesanyámat, hogy meghoztuk a döntést és elfogadtam a kinevezést, saját irodával és vezetői feladatokkal.

Az első munkanapomon az első vendégem pedig az anyukám volt, aki bejött és elmondta mennyire büszke rám, és hogy elértem idáig, és főleg, hogy volt bátorságom elvállalni a feladatot, és hogy ő tudja, hogy tökéletes vezető leszek és átnyújtotta nekem az irodám legszebb díszét, egy Balaton vászonép formájában. Mondanom sem kell, hogy ha hirtelen döntést kell hoznom, csak ránézek a képre, és minden bátorságom összeszedve kimondom a választ. Imádom ezt a képet.

Az édesanyám ajándéka Read More »

Almabazár, az új kedvenc

Nekem nincs túl sok kedvenc oldalam vagy üzletem, csapatom, néhány azonban mégis csak akad, és általában olyanok, akik valamilyen különleges dolgot csinálnak, vagy különleges módon, különleges termékekkel vagy módszerekkel.

Pont egy ilyen csapatot szeretnék bemutatni most minden olyan embernek, aki lecserélte réti apple termékeit, és a fiókban porosodnak már csak, mert nem igazán tud velük mit kezdeni, vagy épp abban gondolkodik, hogy le kellene cserélni a meglévő eszközét, de nem tudja meghozni a döntést, mert nem igazán tudna mit kezdeni a mostani eszközével, és sajnálná csak feltenni a polcra. Mindkét ember számára tökéletes és egyben különleges megoldást is kínál az almabazár oldala.

A működtető kis csapat ugyanis arra vállalkozik, hogy akinek régi eszköze van, felvásárolja, és megkeresi annak új gazdáját, egy olyan embert, aki legalább annyira tud ennek az eszköznek örülni, mint mi annak idején, mikor megvásároltuk. Illetve aki most kívánja lecserélni mondjuk a régebbi eszközét, beveszik azt, és akár az új beszerzésében is tudnak segítséget nyújtani, természetesen professzionális tudás birtokában, a lehető legjobb választás kiválasztásában segédkezve.

Mindenkinek csak ajánlani tudom őket tehát, ha régebbi eszközével nem tud mit kezdeni, ha lecserélni kívánja a meglévőt, mert biztos vagyok benne, hogy egyrészt segítségükkel könnyebben lehet a piaci kínálatból választani, másrészt könnyebb beszerezni is, továbbá a régebbi eszköz új gazdája is garantáltan örömét leli majd a megvásárolt eszközben, vagyis egy teljesen korrekt csere tud megvalósulni úgy, hogy mindenki jól jár, a lehető legkevesebb energiabefektetéssel és időráfordítással.

Nekem maximális szinten a kedvenceim lettek, mert a családban mindenki apple termékeket használ, és így viszonylag folyamatos a csere, mert az én munkám biztosan igényli, hogy szinte a lehető legújabb eszközök legyenek a birtokomban. Én már csak velük szerzem be az új termékeimet. Így sosincs már rossz érzésem, vagy lelkiismeret furdalásom, hogy a régi eszközöm lecserélem, mert tudom, hogy nagyon jó helyre fog kerülni.

Almabazár, az új kedvenc Read More »

A barátnőm kedvence

Van egy barátnőm, aki nem igazán szeret semmilyen olyan dolgot, ami az arcápolás, hajápolás, testápolás témaköréhez tartozik. Egyedül a körömlakkok, amik lázba hozzák. Nem is igazán tudok még csak olyan illatot se mondani, amit nagyon szeretne, vagy amit szivesen hordana magán, kivéve egy avon parfüm illatát, amit azért valljuk meg őszintén, manapság már elég nehéznek tűnik beszerezni. A régi katalógus lapozgatás, és később a rendelés ugyanis ma már nagyon nehézkes és időigényes is. Nem beszélve arról, hogy nem is igazán tudok mondani jelenleg egyetlen olyan embert sem a környezetemben, aki foglalkozna az avon termékek rendelésével.

Én azonban nemrég találtam egy oldalt. Egy olyan oldalt, ahol nem csak ez a bizonyos parfüm, de számos különleges avon termék is fellelhető. Mindezeken kívül pedig rendkívül gyorsan és könnyen lehet innen bármit rendelni, tehát időigényes, és rengeteg energiát is spórolhatunk, ha innen rendelünk.

Én nem is olyan régen, a barátnőm szülinapjára megleptem őt egy ilyen parfümmel. Először is, azt gondolta, hogy rosszul lát. Többször is megszagolta, hogy megnyugtassa magát, nem egy másik parfüm van az üvegcsében, ez bizony az az illat, amit annyira szeret, és az egyetlen, amit el tud magán viselni. Nagyon örült a különleges ajándéknak.

És még nem is tudja, hogy a következő meglepetés, egy ugyanilyen illatú testápoló lesz, amit szintén ezen az oldalon találtam, és különleges, hiszen még sosem láttam ilyet ezelőtt én sem. Ez biztos vagyok benne, hogy hatalmas mosolyt és örömöt fog varázsolni a barátnőm arcára, és abban is, hogy el fogja kérni tőlem ezt a weboldalt. Lehet azonban, hogy megtartom magamnak a titkot, és inkább rendelek majd mindig én neki, bármilyen alkalom adódik is. Ezeknek legalább tudom, hogy tényleg nagyon örül.

A barátnőm kedvence Read More »

Védd a cipőid!

Bizonyára nőként Te is sokat tudnál arról mesélni milyen nehéz és hosszadalmas folyamat egy olyan magassarkú cipőre találni, ami szép, kellőként vagány vagy elegáns, és még valamennyire kényelmes is. Bizonyára Te is elfoglalat nőként reggel nyakadba veszed a várost és meg sem állsz estig. Próbálsz mindennek megfelelni. Odaérni a tárgyalásokra, az edzésre, ellátni a családot és egyéb mindennapos teendők sorát. Bizonyára Te is sokat vezetsz emiatt, mert ez máshogy szinte kivitelezhetetlen. És biztos vagyok abban is, hogy Te is nagyon sokat szenvedsz azzal, hogy a folyamatos vezetés, a kuplung, gáz, fék használat tönkre teszi a cipőid sarkát, legyen szó magassarkú cipőről vagy akár bármelyik belerína cipődről, esetleg sportcipőről egyaránt.

Én már meguntam a folyamatos szenvedést, hogy minden hónapban meg kell válnom valamelyik kedvenc magassarkú cipőmtől, és hogy a lapos talpú cipőim is sorra használódnak el kifejezetten a vezetés okozta károk miatt. Nincs időm és energiám folyamatosan új cipők után nézni, és nem is szeretem őket cserélgetni. És én már találtam is megoldást a problémámra. El szeretném mondani Neked is!

Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy van rá megoldás? Hogy nemrégiben kifejlesztettek egy olyan kis stílusos, színes, divatos eszközt, amit cipődre húzva megvédi azt vezetés közben, így nem kell állandóan új cipők után nézned? Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy teljesen elérhető áron, könnyű rendeléssel, akár már ma meg tudod vásárolni, és pár napon belül már használhatod is kedvenc cipőiden? Biztos vagyok benne, hogy már alig várod, hogy megtudd, pontosan miről is van szó. Nézz hát körül a https://heelgood.hu/ oldalon, ahol minden fontos információt megtalálsz, választhatsz a különböző színek közül és gyorsan, kevés energiával meg is tudod rendelni a terméket. Vásárolj, és élvezd minden nap a heelgood termékének óvó hatását akár magassarkú, akár lapostalpú cipőiden egyaránt!

Védd a cipőid! Read More »

Az iroda egyik legfontosabb partnere

Két hónapja kezdtem irodavezetői munkámat egy olyan cégnél, akinek fő tevékenységéhez hozzá tartozik, hogy rengeteg nyomtatott anyagot kell prezentálnia. Ügyfelek, hatóságok és saját irattár számára egyaránt. Ilyen tekintetben az én feladatom az volt, hogy az iroda mindennapi operatív működését biztosítsam. Azt gondoltam, ez nem lehet túl nehéz. A munka kezdete után viszont már értettem miért keresgéltek olyan sokáig embert a pozícióra, hatalmas volt ugyanis a káosz.

Nem voltak megfelelően felkutatott, minőségi terméket szállító és szolgáltatást nyújtó partnerek, éppen mindig onnan rendeltek egy-egy hiányzó kelléket, ahol épp találtak raktáron, vagy rátaláltak a neten, esetleg elugrottak érte gyorsan a városba, ha halaszthatatlan és égető volt a szükséglet. A munkarend nem volt egységesen kialakítva, nem voltak jól meghatározva a feladatkörök, a beszámoltatás, egyszóval hatalmas káosz volt az egész iroda működése. Őszintén, én azt is csodáltam, hogy egyáltalán képesek ilyen formában teljesíteni a mindennapi feladatokat. Ez volt az egyetlen olyan ok, ami miatt úgy döntöttem, hogy veszek egy mély lélegzetet, sok-sok túlórai munkát és energiát és felépítem az iroda működését. Ezt ugyanis csakis úgy tudták az ott dolgozók fenntartani, hogy hatalmas összefogással és mégjobb csapatmunkával működtették a mindennapokat.

Elkezdtem partnereket keresni, beszállítókat felkutatni, szépen lassan kialakult a munkarend, a felelősségi körök, már-már azt mondhattam volna, hogy sínen vagyunk, egyetlen dologgal azonban meggyűlt a bajom, ez nem volt más mint a toner. A tonerkazetták beszerzésére egyszerűen nem találtam olyan partnert, aki elég megbízható és felelősségteljes, kommunikatív lett volna. Ekkor eszembe jutott, hogy az előző munkahelyemen volt egy kollégám, aki nagyon dicsért egy céget. Hihetetlenül meg volt velük elégedve. A felesége cégéhez szállítottak. Gondoltam egy próbát megér, felkerestem és megkérdeztem a cég nevét. De milyen jól is tettem. A tonerpartners minden problémám megoldotta. Számtalan típusú és fajtájú eszközhöz tudnak szállítani festékkazettákat, gyorsak és megbízhatóak, lelkiismeretesek. Elmondhatom, hogy alig kell készletezni így a festékkazettákból, mert olyan hihetetlen módon jól sikerült az együttműködés. Hatalmas öröm számomra, hogy együtt dolgozhatunk ahogyan az is, hogy sikerült felépíteni az iroda szinte tökéletes mindennapi működési feltételei biztosítását. Maximális szinten megérdemelte ez a kis csapat.

Az iroda egyik legfontosabb partnere Read More »

Mobiltelefon rendelés megbízható webáruházból

Napjainkban elmondható, hogy a mobiltelefonokat a legtöbb esetben már az internetről szokták rendelni. Érdekes tény, hiszen árban a nagyobb szegmenshez tartozó termékek esetében még mindig inkább a bolti vásárlást gondolnánk a legjobb megoldásnak. Viszont a mobiltelefon webshopból történő rendelése esetében pont az ár a legtöbb esetben a döntő szempont.

Mobiltelefon rendelés megbízható webáruházból

Tény, hogy a hagyományos boltok sem készletben, választékban sem árban nem tudnak a webshopokkal versenyezni. Ebből adódóan a hagyományos boltokban ma már többnyire inkább a használt készülékek értékesítése dominál.

A neten minden hasonlítható, s az ár összehasonlító oldalaknak köszönhetően gyorsan el tudjuk dönteni, hogy honnan mikor és mit éri rendelni. A webshopok esetében a szállítás sokak számára elrettentő dolog volt, de ma már ez is másnapra történik a legtöbb esetben. Ezt sokan ki is emelik a visszajelzéseknél. Úgy mint a linkelt webáruház esetében ahol a rengeteg pozitív komment igencsak okot ad a bizalom megelőlegezésére. Hiszen ezekben a korábbi vevők osztják meg a bolttal kapcsolatos tapasztalataikat. Fontos megnézni a közösségi médiát, ami a Guru GSM esetében árulkodó arról, hogy igencsak ügyfélbarát a működésük.

Tehát aki új okos telefon beszerzésén gondolkozik a neten pár perc alatt megteheti, úgy, hogy az óriási kínálatból csak a maga számára fontos modellekkel foglalkozik. Csupán azt kell átgondolni, hogy mennyit szánunk az új modellre és mely gyártó termékeit preferáljuk. Jó böngészést kívánunk!

Mobiltelefon rendelés megbízható webáruházból Read More »

A megörökített emlékek továbbítói

A telefon egyik legjobb és legélvezetesebb felszereltségei közé tartoznak a kamerák, amelyek ma már szinte a legjobb felbontásban képesek képeket rögzíteni. Igaz, közel sem úgy, mint egy minőségi fényképezőgép, remek optikával, de számunkra tökéletes, megörökíteni emlékezetes pillanatainkat, bárhol és bármikor. Ugyanígy van ez a videó funkcióval is, ahol megörökíthetjük gyermekünk első lépéseit a család többi tagja számára.

A telefonunk mindig kéznél van, hiszen ez az egyetlen olyan tárgy, ami szinte 99%-ban a közelünkben található. Ezek, a számunkra kedves emlékek, mind adat formájában jelennek meg a telefonban, amiket vagy egyes felületeken keresztül tudunk megosztani, vagy biztonsági mentésként a számítógépekre átmásolni. A mai telefontöltésre használt töltőkábelek, egyben adat kábelek is, így egy csapásra két legyet üthetünk velük. Ezeknek a kábelek többféle változatával találkozhatunk ma már a piacon. A Baseus pedig az egyik legjobb telefon kiegészítőket forgalmazó szaküzlet, ahol biztosan minden fajtát fellelhetünk. Gondolok itt a Lightning kábelekre, amelyek kettő az egyben, azaz IOS és Android készülékre egyaránt csatlakozhatóak, akár egyszerre is, és a 3A áramerősséget is támogatva, gyorstöltésre is alkalmasak.

Az audió kábelek sem maradhatnak ki, melyekkel egyszerre tölthetjük készülékünket és zenét hallgathatunk. Valamint a HDMI kábelek is megtalálhatóak még a sorban, amely kiváló minőségben továbbít, digitális jelhasználattal képet és hangot is. Ezek a kábelek szinte nélkülözhetetlenek a hétköznapok során, ezért is kell nagy figyelmet fordítani rájuk, hogy biztosan minden megörökített pillanatot megőrizhessünk magunknak és szeretteinknek, valamint az utókornak. Ha biztosra szeretnénk menni, akkor egy Baseus kábel a legjobb választás.

A megörökített emlékek továbbítói Read More »

Legyünk előrelátóak

Nincs bosszantóbb érzés annál, amikor valamink akkor hagy cserben, amikor a legkevésbé számítunk rá. Gondolok itt egy autó akkumulátorára, ami persze, hogy reggelre merül le, amikor sietnénk a munkahelyünkre, vagy a telefonunk akksijára egy tárgyalás közben, vagy videó hívás kellős közepette a távoli családtagokkal, vagy akár az okosóránk lemerülése futás közben, amikor közel járunk a rekord kilométer megdöntéséhez.

Fontos, hogy mindegyik esetben csak is speciális, az eszközre szabott töltőket használjunk, hiszen így tudhatjuk maximális biztonságban készülékünk akkumulátorait. Az Apple Watch karórához tartozó Apple Watch töltő is, előbb utóbb tönkre mehet, sérülhet. Minden esetben, amikor az ember megpróbál beszerezni egy töltőt, a legjobb, amit tehet, hogy nem kapkod. Okosan át kell gondolni, hogy honnan is szerezzük be ezeket, hiszen rengeteg olyan termék van a piacon, amik az átlagnál hamarabb tönkre mehetnek, vagy roncsolhatják az akkumulátort, így csak pénzkidobás az egész.

Csak is minőségi töltőket vásároljunk, amivel nem csak időt spórolunk meg magunknak, hanem biztosak lehetünk abban is, hogy az akkumulátor hosszú életű lesz. Ezeket a termékeket megtalálhatod az AppleWatch shop oldalán. Itt rengeteg változat megtalálható, így már csak nekünk kell eldönteni, milyet is szeretnénk. Választhatunk töltőállvány, vezeték nélküli töltő közül, ami kábeles verzióban is segíti a töltést. Sőt, akár asztali töltő állomást is beszerezhetünk. Színben, és formában is különbözők, így biztos, hogy a te ízlésednek megfelelőt is megtalálhatod. Ne hagyd, hogy az órád lemerülése, egy általad kitűzött cél elérését gátolja! Készüljünk fel minden esetre, hogy bármikor képesek legyünk az óráinkat a maximális csúcsra tölteni.

Legyünk előrelátóak Read More »

A jó döntés érvei

Mióta okostelefont használok, azóta megismertem rengeteg üzletet, vagy olyan oldalt, ahol egyéb alkatrészt és kiegészítőt tudok rendelni. Akarva akaratlanul, az iPhone telefonomat folyamatosan érték, és érik a mai napig is, olyan sérülések, melyek nyomot hagynak rajta, vagy kisebb-nagyobb kárt is okozhatnak. Én is ejtettem már kijelzőre, nekem is tönkre ment az akkumulátor és még sorolhatnám a listát.

Ami közös mindben az, hogy sokáig egyik helyről vittem a másikra szervizeltetni. Legtöbbször vagy nélkülöznöm kellett a telefonom a javítás idejére, vagy többszöri nekifutásra lett kész, ha például nem volt készleten egy kijelző, vagy akkumulátor, esetleg egy iPhone töltő. Ezeket a köröket ezerszer lejártam az évek során, amíg rá nem találtam egy olyan spéci iPhone szervizre, mint az iSzerelés. Azóta csak is csak ide járok, hiszen itt egy füst alatt megoldják minden problémám, ami a telefonnal kapcsolatos. Egy olyan garancián túli szakszervizről van itt szó, amely egyben egy látványszerviz is, ahol a szemünk láttára javítanak Apple termékeket. Így meggyőződhetünk a saját szemünkkel arról, hogy minőségi alkatrészekkel és kiváló szakértelemmel kezelik telefonunkat, mindezt akár fél órán belül.

Ezen kívül találhatunk egyéb kiegészítőket is telefonunkhoz, mint mondjuk töltők, tokok és minden olyan mást, amire szükségünk lehet, ami lehet akár egy másik készülék is. Fontos érv az is, hogy mindent szervízelés után kell csak fizetnünk, szóval, ha valamiért nem sikerülne megjavítani, akkor nem kell fizetnünk. Ez szintén egy olyan magabiztosságot sugalló hozzáállás, amely ritka manapság. Ha ide ellátogatunk, akár szervizelés okán, akár csak vásárolni, abban az egyben nyugodtak lehetünk, hogy jól döntöttünk.

A jó döntés érvei Read More »